Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zserbó

Ismét a Zsuzsi főz-ből:

Zserbó

35 dkg liszt
20 dkg vaj
5 dkg cukor
15 dkg porcukor
egy tojás
1 dl langyos tej
egy csomag szárazélesztő (7 gr)
egy üveg házi baracklekvár
20 dkg darált dió

A mázhoz:

2 evőkanál kakaó
2 evőkanál cukor
kevés víz
5 dkg vaj

A puha vajat a tojással és az 5 dkg cukorral habosra keverem. Beleszórom az élesztőt, a lisztet, hozzáadom a langyos tejet és alaposan összedolgozom. A tésztát három darabba vágom, és mindegyikből egy, a sütőtepsim méretének (kb. 20x30 cm) megfelelő vékony lapot nyújtok. Az első lapot a tepsibe fektetem és bőven megkenem lekvárral A töltelékhez a diót meg a porcukrot összekeverem és a felével meghintem a tésztalapot. Ráfektetem a következő lap tésztát, ezt is megkenem lekvárral és rászórom a maradék diós cukrot. Befedem a megmaradt tésztalappal és kicsit meg is nyomkodom. A süteményt tűvel megszurkálom, majd langyos helyen egy órát kelesztem. A megadott idő elteltével 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöm és hagyom kihűlni. A máz hozzávalóit sűrűre főzöm és széles pengéjű tortakés segítségével bevonom vele a süteményt. Ha a máz megszáradt, lehet is enni. Jó sokáig eláll és közben egyre finomabb lesz.

0 Tovább

Mogyorós csillag

Ismét a Zsuzsi főz-ből:

Mogyorós csillag

8 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg őrölt mogyoró
20 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
5 dkg cukor
egy kiskanál vaníliakivonat
10 dkg étcsokoládé a díszítéshez.

A barackot apróra vágom, összekeverem a mogyoróval, liszttel, cukorral, vanília kivonattal belereszelem a vajat – tapasztalatom, hogy így lehet a hideg vajat legjobban darabolni - , hozzákeverem a tejfölt és összegyúrom. Ezután két órára folpackba csomagolva mehet pihenni a hűtőbe. Az idő elteltével kinyújtom, csillagokat, vagy más tetszőleges formákat szúrok ki belőle és sütőpapírral bélelt tepsire teszem, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt kisütöm. A csokit vízgőz felett felolvasztom és megmártom benne a süteményeket, száradás után pedig mehet a sütisdobozba. Én háromféle díszítést csináltam: lett félig mártott, csokis tetejű és csokicsíkos, nekem ez utóbbi tetszik a legjobban.

0 Tovább

Karácsonyi zaba

Igen. Idén is lesz. Tavaly is volt. Jó volt. Csak azt tudnám, hogy ki találta ki... és a konyhamunkások miért nem verték agyon?! :)

Persze én a kivétel vagyok. Ihlet kérdése és képes vagyok éjjel 2-3-ig sütni-főzni. Mert ugye kell házassági évfordulós, kell mézeskalácsos, kell püspökkenyeres és kell habcsókos. Ugyehogy!

0 Tovább

Indiai naan kenyér

Az indiai konyha nekem alapvetően nem ízlik. Szeretem a túlfűszerezett ételeket, de az indiai fűszer-kombináció, amit mi egyszerűen curryként ismerünk távol áll tőlem. Nem így a nemzeti laposkenyerük!

A Zsuzsi főz rovat következő gyöngyszeme: A naan kenyér.

50 dkg finomliszt
egy zacskó (7 gr) szárazélesztő
175 gramm natúr joghurt
2 púpos evőkanál tejföl
260 ml langyos víz
1 tk só
egy mokkáskanál őrölt koriander

A hozzávalókból robotgéppel tésztát dagasztatok, majd letakarva kb. egy órát kelesztem. Ezután átgyúrom, 10 darabba vágom, és minden darabból igyekszem kör alakú lepényeket nyújtani, bár ez a legnagyobb kihívás az egészben. A gyengébbeknek – mint én – sem kell elkeseredni, mert Indiában van olyan, hogy könnycsepp alakúra nyújtják, így a kevésbé sikerült darabokra ezt a formát ráhúzhatjuk. A lepényeket szárazon felforrósított serpenyőben sütöm meg mindkét oldalukon, akkor forgatom, ha elkezd pöttyösödni az alja. Érdemes melegen vagy legalább langyosan kínálni, mert frissen az igazi. Fokhagymás vajjal megkenve akár magában is nagyon jó.

0 Tovább

Karácsonyi sajttorta

Minap olvasgattam a neten a sajttortáról. Az egyik blog hozzászólásaiban találtam Házisárkány recepjét.

Az alap hagyományos omlós tészta, kicsit elősütve, a töltelék pedig 50 dkg mascarpone, két narancs reszelt héja, 5 tojássárgája némi cukorral habosra keverve, 15 dkg jó minőségű étcsoki apróra darabolva, 1 evőkanál étkezési keményítő, végül 6 tojásfehérje habbá verve, lazán beledolgozva (a 6. tojás sárgája a tésztába került).

Kipróbálásra javaslom, bár a hozzászólások között volt, hogy mascarpone helyett a philadelphia jobb.

0 Tovább

Spenótgaluska juhtúrós mártással

Szuper recept a Bezzeganya blogról.

A galuskához

30 dkg fagyasztott leveles spenót
30 dkg liszt (nálam tönköly fehér)
2 db tojás
kb. 2 dl víz
kiskanálnyi só

A mártáshoz

3 szál újhagyma
3 gerezd fokhagyma
(10 dkg angolszalonna vagy sonka)
5 dkg vaj
egy nagy pohár tejföl fele
15 dkg juhtúró
só, frissen őrölt feketebors, szerecsendió

Először a mártást készítem el, mert erre fogom rászedni a kifőzött, lecsepegtetett nokedlit.
A vajat felolvasztom, megfuttatom rajta a felkarikázott újhagymát és fokhagymát, (hozzáadom a kisebb kockákra vágott sonkát) puhára párolom (kb. 3 perc). Leveszem a tűzről a lábost, belekeverem a tejfölt és a juhtúrót, kóstolás után sózom, borsozom, meghintem szerecsendióval, majd kis lángon összemelegítem.

A spenótot kiolvasztom, ha a levelek elég nagyok, apróbbra vágom. Keverőtálba teszem a lisztet, tojásokat, sót, beleöntöm a spenótot, és kb. 2 deci vízzel galuskatésztát készítek belőle. Sós vízben kifőzöm, szűrőben lecsepegtetem, hozzáadom a mártáshoz és pár percig összeforrósítom. Tálalásnál lehet még sajtot reszelni a tetejére.
Szezonális tipp: galuskát sült tök húsával is nagyon jól lehet készíteni (kevesebb liszt kell, mert nem annyira vizes, mint a spenót). A kész terméket tejföllel és reszelt sajttal ehetjük, de ha juhtúró kerül rá, az se rossz, ínyencek meg forgassák meg zsályás vajban, a siker garantált.

0 Tovább

Kezdjük el!

Ezer és egy blog van a neten, ami főzéssel, receptekkel és konyhai dolgokkal foglalkozik. Mindenki a sajátjára esküszik. Én is.

Ez a blog azért íródik, hogy a családom régi, kipróbált és bevált receptjeit megosszam a barátaimmal és az ismerőseimmel. Persze a többieket is szívesen látom. Tanácsot, kritikát is elfogadok… :)

Szóval: Kezdjük el!

0 Tovább
123
»

nittykonyha

blogavatar

Sütik mindenek felett.

Utolsó kommentek